A legnagyobb baj azonban az volt, hogy a tagok a próbákon nem tudtak előrukkolni igazi, áttörő ötletekkel, az ő szavaik szerint „csak a bénázás, tökölődés ment”. És ami még rosszabb, már nem is érezték annyira jól magukat egymás környezetében. A szólógitár halkult el elsőnek, Lujó kilépett. Majd mindenki döbbenetére a mikrofont vágták földhöz: kilépett Grandpierre Atilla. Ki gondolta volna, hogy eljöhet a pillanat, amikor a kék „sámánruha” bekerül egy gardróbba?

Hát eljött. A többiek pedig dacból folytatták. Így született meg az erősen megkérdőjelezhető, Atilla nélküli „VHK”, majd pár hónap múlva az átkeresztelt „Új VHK”. De a VHK élére egy vezérre van szükség, aki átvezet a Vereckei-hágón, aki győz Nándorfehérvárnál, és visszafoglalja Budát. Az Új VHK gyorsan belátta, ennek így nincs értelme. A felismerés visszarántotta a zenekart a földre. És nem maradt más hátra, mint a végleges feloszlás. Fritz lelépett Both Mikivel, Boli pedig Lujóval és Fritz-el is zenélt. Ádám az idegösszeomlás szélén, Ipacs eltűnt.

Pótolhatatlan Hallhatatlanság (részlet, szerk.)