Ha Isten így szólna hozzám
"Kérjék bármit s megadom!"
Nem kelnének hiú vágyak,
Sóvárgások ajkamon.

Mi kellene? fény, dicsőség,
Hír, vagyon vagy bölcsesség?
Mi a fény, csillogó külszín,
Kápráztató semmiség.

Hamis pénz, mely bár ragyogó,
Belseje értéktelen,
Így a fény is mely körülvesz
Boldogítani képtelen.

Dicsőség! magasztos érzés,
Mit magunk nem élvezünk,
Holtunk után magasztalnak
Hallhatatlan lesz nevünk,

Dicsekszenek érdeminkkel
Babértól zöld sírkövünk,
S ezért kell egy hosszú élten
Tán nyomorban küzdenünk.

A hírt mily sokan óhajtják
Pedig ez nem boldogít,
A világ hamar felejtő
És hogy ha ma Istenít,

Holnap ismét elfeledhet,
Odavan dicső nevünk,
Ezután közönnyel hallják
Kár is ezért küzdenünk.

Még gazdagságot sem kérnék,
Boldogíthatna-e az?
Sokan mondanák, hogy igen,
S én azt mondom nem igaz.

Teremhet-e a föld gyógyírt
A szenvedő léleknek?
Szerezhetni-e azt kincsen
Sorvadó szíveknek?

Nem, kincset sem választanék,
Megölne a fájdalom,
Látva a fölhalmozott pénzt
S nem enyhítve bánatom.

Oh! a bölcsesség egész más.
A természet könyve ím,
S a titkos zárt mely kinyitja
A relytélyes kulcs enyim.

S én még ezt sem választanám
Nekem ez sem kellene,
Szép, magasztos a tudomány
De a vallás ellene.

Pedig a hit a legjobb gyógyír
A bús lélek sebére
Melyet semmi be nem gyógyít,
Melynek mindég folyt vére.

Ha most ezek után kérdne
Az Úr: "mond mit kérsz tehát?"
Leborulva így kiáltanék:
"Erős hitet vagy halált!"

[1879]