Szép este volt. A hold szelíden
Szórta ezüst sugarait,
Kertemben ültem, és az álom
Felém tárta már karjait.

A falevelek ott az ágon
Suttogtak olyan édesen,
A virág-kelyhekben a harmat
Mint gyémánt csillog fényesen.

Úgy tetszett, hogy hold-sugárral
Egy fehér alak szálla le
Hozzám lépett, fehér kezével
Szemem gyöngéden fogva be.

És amint szememet befogta,
Eltűnt a hold szép sugara,
El a kert, s föltárult előttem
Az álmok csillogó hona.

Szép álmom volt. Művésznő voltam,
Babér környezte homlokom,
Előttem a nagyszerű pálya,
Túlvilági báj arcomon.

Magasztaltattam. Minden ajkon
Szerte hangzott dalom nevem,
S mielőtt meghajolt minden fő,
Én voltam és művészetem.

Babérok hulltak lábaimhoz,
S én letapodtam azokat.
Dölyfös valék, mert a boldogság
Poharából ittam sokat.

Előttem leborult a porba
A hű szív és a büszke fő,
Gőgössen rúgtam el magamtól,
Előttem egyiksem a fő.

Majd koldus jött ajtóm elébe
S én aranyat veték elé,
Ő felvevé s tekintetéből
Áldás szállott házam felé.

Dicsőségem és büszkeségem
Már tetőpontját érte el
Midőn egy más kép tűnt szemembe,
Lelkem iszonyal töltve el.

Utcasarkon öreg koldusnő,
Ráncos arcain köny pereg,
Zokogva kéreget pár fillért,
Szíve szorul, úgy kesereg.

Az utcasarkon a szeméten
Úgy zörget a szél valamit,
Tekintsük meg. Közelebb lépünk
S bámulva látjuk meg, hogy mit.

Egymásra vannat ott halmozva
A hervadt babérkoszorúk,
Melyeket, ha az útbaesnek,
Az ember büszkén félrerúg.

Ott abból a szép palotából
Dobálták ki az ablakon.
A művésznő fényes lakából.
Minek ott most már ez a lom?!

A koldusnő az utcasarkon
Tovább zokog és kéreget,
Szemében köny szívében bú,
Az emberekre nézeget.

Ah! mostan ismerősök jönnek,
Felnyílik fonyadt ajaka:
"Egy fillért az Isten nevében!"
És az ismerős válasza?

Egy megvető gúnyos tekintet,
Vagy legföllebb egy pénzdarab,
A koldusnő zokog szívében,
Amaz pedig tovább halad.

A babér zörög a szeméten.
Az asszony ráncos arcain
Végig peregnek a könycseppek,
Szívében dúl az égő kín.

Most egyszerre gúnyos hahota
Ütötte meg fülem.... Szemem
Felnyílik s magamat a kertben,
A fa alatt, gyepen lelem.

Hajnal volt már. Ott fenn az égen
Egy szelíd gerle kacagott.
Gyötrő álmomból kis madárkám
Fölébresztett, fölkacagott.

Elvonult előttem az álom,
Az első úgy miként a más,
És én azt kapcsolatba hoztam.
Álom.... álom.... Mi volna más?

[1879]