Midőn a nap nyugodni száll
Ha földre száll az alkonyat
Szívem hangosan felzokog
Úgy kínozza egy gondolat.

De csakhamar elfojtja ezt
Egy láthatatlan erős kéz,
Mely a legnagyobb veszélynek
Szemébe nézni is merész.

E gondolatnak tárgya vagy
Feledhetetlen jó anyám!
Ez száll gyötreni engemet
A forró napnak alkonyán.

És az őt leküzdő erő
Feledhetővé nem teve
Hidd: nincs annál magasztosabb,
Lelkierő annak neve.

Hidd el, hogy fájdalmaidat
Kétszer érezi e kebel,
De az élet megtanítá
Gondosan rejtni aztat el.

Az emberek nem méltók rá,
Hogy tudják szenvedéseinket,
Had tartsanak ők boldognak
Vagy esztelennek bennünket.

Légy büszke fájdalmaidra
Ürítsed ki a poharat
Jegyezd meg mindenek felett,
Hogy az Isten veled marad.

Szenvedések pálmaágát
Adtak kezedbe angyali,
Igyekezz azt megőrzeni,
Nehogy ellopja valami.

Legnagyobb ellenséged lesz
Csüggedés s megaláztatás,
Melynek egyetlen gyógyszere
A büszkeség és semmi más.

És most Isten veled anyám,
Szenvedjünk addig még lehet,
Szívünkben éljen fájdalom
S egymásróli emlékezet.

[1878]