|
A szentkúti legenda:
A szóhagyomány szerint Szent László, ki a kunokkal sokat harcolt, itt - Szentkút helyén - is velük állott szemben. Az ellenség bekerítette őket, és a völgyben tikkasztó szomjúság gyötörte vitézeit. Mély áhítatba merült a szent király, azután elindult egyedül felderíteni a környéket. Sarkantyúba kapta Szög nevű lovát és egy előtte tátongó szakadékot átugratott. Amikor leért, az első patkónyomból víz fakadt. Harci bárdjával megérintette a sziklát, s az érintés helyén víz tört elő. Egy másik legenda szerint a Szent Lászlót üldöző kunok egy völgybe szorították a királyt, aki előtt még egy óriási szakadék is állott. A királynak azonban jó lova volt, egy gyors és határozott döntéssel átugratta a szakadékot. A patkószegek nyomából vékony sugárban kristálytiszta víz bugyogott fel. Egy harmadik történet szerint a kunokat üldöző Szent László királyt és katonáit az ellenség bekerítette a szűk szentkúti völgyben. A katonák vize elfogyott, s pogány áldozat bemutatásával kívántak volna vízért fohászkodni. A király haragjában egy sziklába vágta lándzsáját, s amikor kihúzták onnan, a sziklából bővízű forrás fakadt.
Szent László lovának patája nyomán még több helyen is eredt forrás: Döbrödön, Benén, Csikszépvíz mellett és Nagyváradon.
A verebélyi legenda: Egy 1714-es irat szerint: egyszer régen egy verebélyi csordás néma gyerekével együtt őrizte a völgyben a községi állatokat. A néma fiú kissé elmaradt édesapjától, vizet keresett, hogy szomját csillapítsa. Egyszerre megjelent neki a boldogságos Szűzanya s egy lópatkó alakú mélyedésben felcsillanó forrásvízre mutatott. A fiú lehajolt, ivott a forrásból s utána nyomban atyja után kiáltott. Az apa alig akart hinni füleinek s álmélkodva kérdé fiától: - Mi történt veled? Mire a fiú azt felelte: - Egy csodás szépségű és jóságos arcú asszonyt láttam az imént, kis gyermekkel a karján, aki a forrásra mutatott, ittam e kis forrásból s nyomban tudtam beszélni. Az apa a kis forrást nagyobbra kezdte ásni s így támadt a mai Szentkút. Ez az eset valószínűleg 1100 körül történt. A kútban tündöklő aranykeresztet lehetett látni egészen addig, amíg egy erkölcstelen nő meg nem fürdette gyermekét. A kereszt eltűnt, de a víz csodaereje megmaradt.
Egy elképzelhető családfa Mátraverebély alapítóiról, első irányítóiról:

|