 |
|
|
|
Fenn valahol a világ tetején van egy égig érő szikla. Minden évben egy madár felrepül oda. Belefeni a csőrét, hogy megélezze. Mikor a szikla elkopik, akkor telik le az örökkévalóságnak egy pillanata. Sámán (evenki): az ember, aki tud.
Mindenkinek van
egy angyala, csak nem mindenki tud róla. Mi a sámán? A sámánok egyszerre orvosok, papok, szociális gondozók és misztikusok. A történelem során gyakran kiáltották ki õket õrülteknek, üldöztetésekben volt részük, sõt a hatvanas években még a létüket is tagadták, azt állítva, hogy csupán az antropológusok képzeletének szüleményei. Manapság viszont oly népszerűségnek örvendenek, hogy nemcsak akadémiai viták témái, hanem popzenész együttesek választják maguknak ezt az elnevezést. A szellemlényekkel kapcsolatban álló valamennyi ember közül talán a sámán az, aki a legellentmondásosabb véleményeket váltotta ki. A sámán minden népnek a mindent jelenti. A “sámán” szó az evenki nyelvből származik, amelyet a szibériai tunguz nyelvcsalád egy halászattal és rénszarvastenyésztéssel foglalkozó csoportja beszél. Kezdetben az innen származó vallási vezetőt hívták így. A 20. század elején azonban már az észak-amerikai gyógyítókat, javasasszonyokat is, s néhány, a New Age misztikus szellemvilággal kapcsolatban álló személyt így neveznek. Úgy tartják, hogy a szibériai sámán lelke képes a testet elhagyni, s utazást tenni a Világmindenség más szféráiba, különösen az égi, felsõ világba és a föld alatti régiókba. Ez a képesség hagyományosan fellelhetõ a világ bizonyos részein, máshol viszont nem, s ez lehetõvé teszi, hogy tisztán sámántársadalmakról és –kultúrákról beszéljünk. Ha tágabban akarjuk értelmezni a meghatározást, akkor ide vehetünk bárkit, aki a révülés állapotában ura marad magának, még akkor is, ha nincs szó a lélek utazásáról, ilyen például a koreai sámán. Ebben a vonatkozásban meglehetõsen különböznek a sámánok más médiumoktól, akiket a szellemek kedvük szerint megszállnak, s akiket azután ki kell űzni. Azonban a sámán szigorúan ellenõrzött körülmények között lép transzba, a szellemek feletti uralma meglehetõsen bizonytalan. Mesterségét lelkileg nagyon veszélyesnek tartják, állandóan fenyegeti tudata megbomlásának, sõt akár halálának kockázata is.
A sámán nem létezhet az õt körülvevõ társadalom és kultúra nélkül. A samanizmus nem különálló, egységes vallás, hanem különféle vallási érzékenység és gyakorlat kultúrákon átívelõ formája. Minden ismert társadalomban, ahol a samanizmus jelen van, más hivatalos és tételes vallások, ideológiák és gyakorlatok mellett létezik. Elképzelhetõ, hogy a múltban voltak tisztán sámánhitű társadalmak, azonban csak halvány elképzeléseink vannak arról, hogy milyen is lehetett ezekben élni. A samanizmus szétszóródott, felaprózódott, s talán nem is helyes –izmusként beszélni róla. Nincsenek tantételei, nincs a világot átfogó sámánista egyház, nincsenek szent kézikönyveik, felkent papjaik, akik megmondják, hogy mi a helyes és mi nem. Azonban vannak meglepõ, nehezen magyarázható hasonlóságok egymástól oly távol élõ népek sámánhite és gyakorlása között, mint a sarkvidék, az Amazonas vidéke vagy Borneó, bár minden valószínűség szerint ezek a társadalmak soha nem kerülte egymással semmiféle kapcsolatba. Sok mai nézet hangsúlyozza a samanizmus gyógyító szerepét, azonban ez a sámán tevékenységének csak egyetlen aspektusa. Egyebek között a samanizmus a vadászok vallása, akik tudják, hogy el kell venni az életet ahhoz, hogy õk maguk is élhessenek. A kozmikus egyensúlyról való sámán nézet azt tartja, hogy fizetni kell az elpusztított állatok lelkéért, és számos közösségben a sámán elrepül az Állatok Gazdájához, hogy kialkudja vele az árat. (Piers Vitebsky: A sámán – részlet) Az anyagiságba züllesztett seregek csömöre betesz az önsorvasztás további diadalmenetének. Le kéne végre számolni az üzleti érdekek kulturális világuralmával.
"HANGOK CSAPNAK FÖL A FÖLD ALÓL
RAJTUNK ÁLL A VILÁG SORSA LELKÜNK JOBBIK
FELÉN VHK - A földalatti zene ellentámadása, részlet
“Síppal, dobbal, nádihegedűvel” Az õsi magyar hitvilág és a sámán alakja Ha a sámán vagy a táltos szót halljuk, mindig valami varázslatos, misztikus jut az eszünkbe – igazunk is van, meg nem is. A misztikus események ugyan hozzátartoztak a sámán életéhez, ám tevékenységük pogány eleink életében alapvetõ, majdhogynem létfontosságú szerepet játszott. De kik is voltak a varázslatok tudói? A pogány magyarok világfelfogásának alapja a samanisztikus világkép volt. Elemei a mai napig sem tűntek el teljesen: népmeséinkben, mondókákban, gyermekdalocskákban s a legkülönbfélébb hiedelmekben élnek tovább. Maga a sámán szó a Közép- és Kelet-Szibériában élõ tunguz nép nyelvébõl került át a magyar nyelvbe, s maradt meg a mai napig, bár sajnos tudásunk kevesebb róluk, mint amennyire fontosságuk, eleink életében betöltött szerepük alapján szükségünk lenne. Hogyan születik a sámán?
Szó ami szó: a sámán valóban “születik” – nem lehet csak úgy sámánná válni, ha netántalán valaki erre vágyott volna. Sámánnak születni kell! Már a születéskor megmutatkoznak olyan jegyek a gyermeken, amelyek alapján késõbb, felcseperedvén sámánná válhat. (Ugyanis nem mindenkibõl lesz sámán, aki annak indul: sõt, a jelöltek, általában egyáltalán nem akarnak azzá válni, kifejezetten tiltakoznak ellene…) A kiválasztott többnyire “fölös” csonttal születik: tíznél több ujjal vagy fent is, lent is két-két fogsorral, netán hetedik fiúgyermekként jön világra. Amikor aztán serdülõvé cseperedik, a szellemek hívására “sámánbetegségbe” esik: egyre gyakrabban rohamok, ájulások lepik el. Egyszer csak elaludván (“elrejtezvén”) mély álomba merül, ezalatt a szellemek elõjönnek, megvizsgálják a testet, megállapítják, hogy megvannak-e a szükséges fölöscsontok. Az élettelen testet vér borítja el, szétdarabolják, majd újra összerakják. (Egyébként három napig fekszik élettelenül – akárcsak jó néhány hasonló népmesében.) Ha minden rendben van, a leendõ sámán megkapja tudományát, elõtte azonban be kell járnia az “alsó világot”, azaz a föld alatti világot. Próbatétel: a tetejetlen fa megmászása
Aki szereti a meséket, és sokat olvasott gyermekkorában – vagy netán felnõttként sem veti meg õket – minden bizonnyal sokszor találkozott azzal a motívummal, hogy a mesehõsnek a cél érdekében meg kell másznia egy hatalmas hegyet vagy fel kell kapaszkodnia egy óriási méretű fa tetejére, ahol megküzd az ott lakozó gonosz sárkánnyal vagy kígyóval. Így hozhatja le aztán onnan a csodás almát netán az élet vizét stb., s végül is elnyerheti a csodaszép királylány kezét. E mesemotívum fennmaradása a sámánhittel kapcsolatos: a sámánnak is – még mielõtt elnyerné mesterségét – egy tetejetlen fára, a világfára kell felmásznia, de legalábbis egy magasabb létrára, mindenképpen valami magas helyre, mely hitük szerint összeköti az alsó, a középsõ és a felsõ világot. Méretei szertelenek: a mesékben akár egész országok is elférnek egy-egy levelén. Gyökerénél található az alvilág, mely a sámánhitű népeknél nem más, mint a hüllõk birodalma. Kígyók, békák lakhelye – gondoljunk csak arra, honnan s ered tehát, ha kígyót-békát kiabálunk valakire… Még a bibliai paradicsomi almafa is értelmezhetõ úgy, mint a világfa keresztényiesített formája. Itt éppúgy egy kígyó tekeredik a bűnbe csábító fára, vagy akár a görög mitológiában a Heszperidák kertjében található csodálatos aranyalmafát is egy kígyó õrzi. A világfa ágai között találjuk a Napot és a Holdat, az ember számára legfontosabb két égitestet. E két planéta gyakran jelenik meg a sámán ruháinak, felszereléseinek díszítésén is. A szibériai népek sámánhite szerint a sámáneszözöket is itt, a világfa tetején fogja megkapni. Varázslat, harc és gyógyerõ
Maga a sámán megjelenés is már varázserejét sugallja: dobjával, különös, sokszor számtalan szalagból álló, állatmintás vagy geometrikusan mintázott ruhája, fejét szarvasagancs vagy tollak díszítik – mindezek a kellékek szükségesek révülete és varázslatai végrehajtásához. A sámánok “feladatköre” meglehetõsen szerteágazó. Az emberekhez való viszonyuk zömmel pozitívan alakul. Segítenek rajtuk betegség idején, megjósolják, hogy a szellemek hogyan viselkednek majd, hiszen ez a sámánhitű népek életének egyik leginkább befolyásoló tényezõje. Dobjának segítségével tudja emberfeletti cselekedeteit végrehajtani: érintkezésbe lép a szellemekkel. Mai szóhasználatunkkal azt mondanánk, extázisba esik, a megfelelõbb kifejezés viszont inkább a “rejtezés” vagy a “révülés”, melyek egészen õsi eredetű szavaink, néhány ugor népcsoportnál pedig a “révül”, “rejtez” igét az “elragadtatódik”, “ellesz”, “ellát” értelmű szavak váltották fel. Révülése során mormolt éneke, az ún. sámánének tulajdonképpen nem nevezhetõ éneknek, hiszen nincs állandó szövege, mindössze az indulatszavak maradtak fenn. Liutprand cremonai püspök a 933-as merseburgi csatáról írva is megemlékezik a magyarok “huj!”, “hej!” csatakiáltásáról, melyek minden bizonnyal a sámánok énekébõl származó indulatszavak voltak. S ha már a történelmet emlegetjük, meg kell jegyezni, hogy a sámánok, varázslásaik, és énekeik egyik fontos bizonyítéka, hogy még az 1061-es pogánylázadások jegyzõkönyvében is szerepel a pogány papok “istentelen verseinek” és a “varázslásainak” az elitélése – lévén, hogy eleink jobban bíztak a már bevált eszközökben a pogány varázslatokban, mint a keresztények sokszor erõszakos hittérítõiben. Éneke során szólítja fel a természetfeletti lényeket, hogy segítsenek neki, hívja õket, jöjjenek hozzá. Ilyenkor aztán két módon is érintkezésbe léphet a szellemekkel: vagy a szellem maga jelenik meg a révülõknek, vagy az évülõ lelke megy a szellemek birodalmába. Tudása, melynek segítségével kiválasztódik népétõl, onnan ered, hogy a szellemekrõl szerez ekkor információkat, vagy tõlük tud meg bizonyos dolgokat, melyre népének szüksége van. Éneke és tánca során közös mozzanat a sámánhitű népeknél, hogy melegség önti el, valamint az, hogy ásítania kell, hogy a megjelenõ szellemeket bekaphassa. (Kezünket tehát nekünk, kései utódoknak sem véletlenül kell a szánk elé helyezni, ha ásítozunk.) Énekük népszokásokban, a kiszehajtásban, a villõzésben és a regölésben élt tovább, legalábbis erre vezethetõ vissza. Gyakran maguk a sámánok viaskodnak egymással: állatalakban a lappoknál rénszarvasként fõszellemeik harcolnak, a magyar néphit sámánjai, majd késõbb táltosai pedig bika vagy csõdör alakjában viaskodnak egymással. Színük többnyire fekete és fehér, ha veszít a "jó" sámán, hatalmas vihar támad, ám ha õ nyeri meg a harcot, szép idõ lesz. A sámán a boszorkányt is felismeri álmában, de dobja sem csak az elrévüléshez szükséges: gyógyítani tud vele. Ennek a hagyománya maradt fenn egy népszerű kis gyermekdalocskában:
“Gólya, gólya, gilice, Vagy akár ebben a kiszámolósban is a sámánok nyomaival találkozhatunk:
“Szita, szita, péntek, Az utóbbiban a szita és a dob együtt fordul elõ, ez valószínűleg egy késõbbi ráolvasásból ered, ahol fordított sorrendben sorolják fel a hét napjait, a varázslás hatékonysága érdekében. Dobolással még szerelmet is lehet varázsolni: “kötnek” és “oldanak” általa, de jövendõt is mondhat vele. A magyar népi hiedelemvilágban máig fennmaradt, hogy a dob vagy a szita hátán gabonaszemekbõl (többnyire kukoricából) jósolnak, ha meg akarják tudni a jövendõt. A sámánhit továbbélése
Bármennyire is igyekezett a kereszténység kiszorítani a pogány magyar hitvilágot, egyes elemei fennmaradtak, sõt, elõfordult, hogy bizonyos részek keresztény változatban éltek tovább. A sámán szó mellett megjelent a táltos, majd a garabonciás – mindkét szó rokon értelmű egymással. A garabonciások és a táltosok éppúgy képesek varázslatokra, különös tettek végrehajtására, s legtöbbször õk is pozitívan viszonyulnak az emberekhez. Ugyanúgy viaskodnak, jövendölnek, rossz vagy hó idõt hoznak, hasonló próbatételeken mennek át. A táltosképzet tehát a magyarság etnikus sajátossága és tulajdonképpen a pogány magyar hitvilág, a samanizmus továbbélése. (Diószegi Vilmos: A sámánhit emléke … - rövidített változat) HA MÁR A FEHÉREK KIVÁGTÁK AZ UTOLSÓ FÁT, LELŐTTÉK AZ UTOLSÓ SZARVAST, BESZENNYEZTÉK AZ UTOLSÓ FOLYÓT, AKKOR RÁJÖNNEK, HOGY A PÉNZT NEM LEHET MEGENNI. -csejenn indián főnök-
BÉKE (a 7 sámánáldás) Szóda Kelemen Klára: Amiért még élek
Elveszett az álmom, elmúltak az évek -
Őzek szökelléssel játékosan mennek, |
